MAGAMRÓL

1967-ben születtem Hatvanban. Már kora ifjúságomban szerettem a művészeteket, a komolyzenét, a színházat, a szépirodalmat, a filmművészetet, a szobrászatot és mindenek előtt a festészetet. Rajztehetségem elég korán, általános iskolás koromban megmutatkozott, később, a középiskolában, már tudatosan készültem a művészi pályára. Vonzottak a színek, az anyagok, az alkotás szépsége, a látvány művészi tolmácsolása és a láthatatlan megmutatása a festői ábrázolás által. Még érettségi előtt mesterséget tanultam, természetesen a festő szakmát, megismerve ezáltal az alapokat, az anyagok tulajdonságait, a színelméletet, az esztétikát. Később Gergely Árpád festőművész növendékeként érintett meg a metafizika és a szürrealizmus, az álmok világának megjelenítése. Festői stílusom kialakulására hatással voltak: Tiziano, El Greco, Hieronimus Bosch, Goya, Brocky Károly, Barabás Miklós, Giorgo de Chirico, René Magritte, Savador Dalí, Dorothea Tanning, Molnár C. Pál és a római iskola. Az 1980-as évek végén  már zsűriztettem az alkotásaimat. Közel ötszáz festményem van, szerte a világon. Többnyire olajfestékkel, temperával, tussal, szénnel és pasztellkrétával dolgozom.
Megjelenő könyvek illusztrálása is mindig érdekes feladat és szakmai kihívás számomra.
Múzeumok részére rendszeresen készítek rekonstrukciós rajzokat és kiállítási látványterveket.


Egyéni kiállítások:

1993. Hatvan,
1994. Eger,

1994. Miskolc,
1996. Hatvan (retrospektív),
2000. Hatvan,
2001. Hatvan,
2001. Tura,


Csoportos tárlatok:

1992. Radom (Lengyelország)
1993. Hatvan,
1994. Eger,
1995. Hatvan,
1995. Los Angeles (USA),
1996. Hatvan,
1997. Hatvan,
1997. Hatvan,
1997. Buják,
1999. Hatvan,
2002. Budapest,
2003. Budapest,
2004. Hatvan,
2005. Torremolinos (Spanyolország, Andalúzia),
2005. München (Németország),
2008. Budapest,
2010. Budapest,
2011. Budapest,


       






 

           


   

 

Figyelem! A képeket és a honlap teljes tartalmát szerzői jogok védik!